Prechod na navigáciu Hlavné menu Prechod na navigáciu vodorovná

Üdvözöljük Léván!

Üdvözöljük Léván!

 

 


 

Háztartások statisztikai felmérése folyikVytlači
 

Tisztelt polgárok!

Az SZK Statisztikai Hivatala rendszeresen felmérést készít a családok kiadásairól és bevételéről. A 250/2017-es számú rendelet értelmében erre 2019-ben is sor kerül. A felmérés célja, hogy képet alkothassanak a különféle típusú háztartásokban élő emberek bevételeinek szerkezetéről, nagyságáról és alakulásáról. A felmérés eredményeit statisztikai célokra, az állami szervezetek és minisztériumok kérésére és a létminimum összegének megállapítására használják fel.

Szlovákiában a 2019-es felmérésbe 190 települést soroltak be, köztük városunkat is. A felmérésbe több mint 2000 háztartás került.

A felmérés 2018. december 10-től 2019. december 31-ig tart.

Ebben az időszakban a kiválasztott háztartást felkeresi egy kérdezőbiztos, aki köteles bemutatni a megbízását igazoló okmányt. A háztartások az 540/2001-es törvény értelmében kötelesek a kért adatokkal szolgálni. Minden adat, amit ily módon szolgáltatnak, anonim marad és kizárólag statisztikai célokat szolgálhat.

A bizalmas adatok kezeléséről az 540/2001-es számú, az állami statisztikáról és a 122/2013-as számú, az adatvédelemről szóló törvény rendelkezik. A bizalmas adatok védelméért az SZK Statisztikai Hivatala felel.  

A statisztikai felmérésről részletesebb információt a statisztikai hivatal honlapján, a www.statistics.sk weboldalon olvashatnak, vagy érdeklődhetnek a 037/7752263, 0917949053-as telefonszámokon.

Megértésüket köszönjük!

Az SZK Statisztikai Hivatala


 
 

Elérhetöségek

Városi Hivatal Léva
Nám. hrdinov 1
934 32 Levice
tel.: 036/6 350 282

fax: 036/6 306 901

e-mail:
info@levice.sk
- az önkormányzat munkájával kapcsolatos tájékoztatás

podatelna@levice.sk
- kérvények elektronikus benyújtása

web oldal: www.levice.sk

ma 2019.07.19 van

ma Dušana névnapja van

Részletes naptár

webygroup
Slovenská verzia
Deutch version
English version
2019.07.19 van
FőoldalFőoldal