Prechod na navigáciu Hlavné menu Prechod na navigáciu vodorovná

Üdvözöljük Léván!

Üdvözöljük Léván!

 

 


 

Hagyományos Lévai VásárVytlači
 

Vásári forgatag

2017. október 19-től 22-ig lesz a városközpontban az idei Hagyományos Lévai Vásár. Megközelítőleg 2,5 km hosszan, mintegy 500 sátorban kínálják az árusok a portékájukat – frissítőket, kézműves termékeket és egyéb fogyasztói cikkeket. A körhintások már hagyományosan az Atom komplexum előtti parkolóban és a Hviezdoslav utcában kapnak helyet. A Hősök terén épített színpadon mutatják be a kultúrműsort.

A vásár látogatóinak kedveskedik Léva városa, a Szent Mihály utcai szakközépiskolával karöltve: hagyományos regionális ételeket kínálnak, miközben a látogatók a lévai vásárok történelmével is megismerkedhetnek. Céljuk, hogy visszahozzák azokat az ételeket, amelyekkel a vásár már a régmúltban is ismert volt. A múltat idéző rendhagyó sátor a hősök terén várja az érdeklődőket.

A vásáron a következő nyitva tartás lesz érvényben: október 19-én, csütörtökön 15-től 19 óráig, október 20-án és 21-én, pénteken és szombaton 9-től 19 óráig, október 22-én, vasárnap pedig 9-től 15 óráig. A vendéglátóipari standokon a nyitva tartás 22 óráig tart (kivéve vasárnapot). A körhinták 21.30 óráig (kivéve vasárnapot) üzemelhetnek.

Nyilvános WC-k a Dituria előtt vehetők igénybe 7-től 22 óráig. A vásár területének takarítását, a szemét elhordását minden nap elvégzik, az éjszakai órákban.

Az utak lezárása október 19-én, csütörtökön 6 órától október 23-án, hétfőn 6 óráig tart, a következőképpen:

Hviezdoslav utca, a Kittenberger utcával való kereszteződéstől a Csehszlovák hadsereg utcáig, a Csehszlovák hadsereg utcától a Vörös hadsereg és a Malom utcai kereszteződésig, az Sznf utca a Hősök terétől az Augusztus 29. utcáig, a Honvéd utca az Sznf utcai kereszteződéstől a Bernolák utcáig, a Bernolák utca a Honvéd utcától a Šoltés térig.

Az elkerülő út a kpt. Nálepka, az Augusztus 29., az Sznf, a Kittenberger, a Szent Mihály, a Záhradná és a Malom utcákon át és vissza vezet.

Az áruszállításra alkalmas utat közlekedési táblák jelzik, ennek betartását a városi rendőrség ellenőrzi, hogy az árusok gépjárműveikkel ne veszélyeztessék a vásár látogatóit.

Szeretettel hívunk mindenkit, s kívánunk Önöknek, családjaikkal, barátaikkal együtt felejthetetlen szép pillanatokat.  

 

Hagyományos Lévai Vásár

Kultúrműsor

2017. október 19., csütörtök

17,30 órakor - AYA együttes

19,00 órakor - Elán Forever

20,30 órakor - Hoväda.sk


2017. október 20., péntek

16,00 órakor - DH Pečeničan

18,00 órakor - Korben Dallas

20,00 órakor - Djabe együttes

21,30 órakor - Peter Cmorík and Band

 

2017. október 21., szombat

10,00 órakor - Bojnická kapela

11,30 órakor - AT Band and Stano Vitáloš

14,00 órakor - Borovienka fúvószene

17,00 órakor - Ander z Košíc

18,30 órakor - Fancy Foxx

19,45 órakor - AC/DC Revival

21,00 órakor - Gipsy Čáve


2017. október 22., vasárnap

10,00 órakor - Garam Menti Néptánc Együttes

 


 
 

Elérhetöségek

Városi Hivatal Léva
Nám. hrdinov 1
934 32 Levice
tel.: 036/6 350 282

fax: 036/6 306 901

e-mail:
info@levice.sk
- az önkormányzat munkájával kapcsolatos tájékoztatás

podatelna@levice.sk
- kérvények elektronikus benyújtása

web oldal: www.levice.sk

ma 2017.12.15 van

ma Ivica névnapja van

webygroup
Slovenská verzia
English version
Deutch version
2017.12.15 van
FőoldalFőoldal